Fórum

Mivel a külső fórum nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így visszaállítom a korábbi megoldást. Az élet úgy tűnik kicsit beindult a blogon, talán a fórum is összeszedi mostantól magát.


Hozzászólások
  1. szalkihirmondo szerint:

    Ide bárki beírhat, nem kell csatlakozni, minden esetre jó lenne, ha sokan írnátok ide is, de mivel ma már “minden” a facebookon zajlik így egy kis blog nem jelent veszélyt rá.

  2. Névtelen szerint:

    Nem most kellene a tüzijátékot mutogatni. akkor kellet volna amikor a sok ember várt rá potyára! Élőben kicsit érdekeseb lett volna.

  3. Névtelen szerint:

    Az a véleményem , hogy a a KÁRPÁTIA zenekart aki egy kicsit is magyarnak érzi magát szívesen fogadná, ha valaki ismeri a dalaikat, és nem csak hallgassa, hanem átéli és érzéssel hallgatja, természetesen vannak kívélek nagyot sokat mondó szöveget amit sok embernek meg kellene
    szívlelni. Nekem is volt véleményem, de úgy érzem hogy ennyi embernek eleget tenni nonszensz.
    Az biztos, hogy a tűzijáték már évek óta bosszant, hogy miért nem 9 órakor van Budapesten meg tudják tartani, a sok gyermek akinek élményt jelenteni, sajnos nem tudja megvárni, attól a műsor lehetne nézni élvezni aki akarná. A másik a csúszda bosszantó “és ez nem csak egy vélemény”
    5 perc 500.-Ft, számoljuk már ki az órabért, ez több környező településen ingyenes volt, úgy érzem a falu lakossága fizet annyi közterhet, sorolhatnám “ADÓK” tömkelege a gyermekek ennyit megérdemeltek volna. Hiszen voltak “INGYEN” fellépők is.
    Nem akarom ismételni, hogy nagyon nehéz úgy szervezni, hogy mindenkinek megfeleljen, egyébként Őszinte részvétem a Szervezőknek, és elismerés. Azért úgy érzem, hogy volt változás az előző “PM” tevékenysége alatt szervezett műsor között.

    • Névtelen szerint:

      Konkrétan fogalmam sincs,hogy milyen változás volt az előzőhöz képest.
      Amúgy azt elmondanám,hogy tavaly bizony ingyenes volt az ugrálóvár, de idén már erre nem tartottak igényt.Ez az inkább csak fizessenek a gyerekek. Bár nyilván nehéz lehet átérezni a szülők helyzetét.

  4. Névtelen szerint:

    ez Szalkszentmárton kicsit gáz a falura nézve hogy meghirdetik a nagy rendezvényeket abból kb negyede fér be a rendezvényre. Nem gondolkodtak még el az okosok hogy a térre egy szinpadot állitsanak, nem beszélve a tüzijátékról amit a vendégek nem győztek kivárni csak azt láttuk, hogy mérgelődve távoztak az autosok a parkolóból. Erről ennyit. Legközelebb biztosan máshol töltjük a napot.

    • Névtelen szerint:

      A vicc az egészben még az,hogy lánccal el akartak zárni egy jó nagy területet, csak amikor már rájöttek, hogy semmi értelme így felszedték azokat. Amíg ugyanaz az ember szervezi az egészet nem is lesz itt semmiféle változás, ezen kéne már elgondolkozni, volt új pm választás és semmi nem változott ua a monoton csak bizonyos rétegnek szóló műsor megy. Talán el kéne gondolkozni azon,hogy valaki más állítsa össze a programot, egy másfajta megközelítésből.

    • l4ller szerint:

      Helló!

      Mit gondolsz milyen hőbörgés lenne itt, ha bejelentenék jövő aug 20-ra a Kárpátia nevű nemzeti rockot játszó zenekart? Szerinted? Hagyjuk már…

  5. Rendezett, igényes, olcsó albérletet keresek, aki tud kérem írjon ide, hogy merre vagy kitől lehet érdeklődni. Köszönöm előre is.

  6. Gál György szerint:

    Ma reggel ahogy eljöttem a telepi játszótér mellett, már észre lehetett venni, hogy valaki nem bírta ki, hogy ne az amőba táblán élje ki a művészi hajlamait. Talán még viccesnek is tűnhet, hogy smile-ikat rajzolt a körökbe, de ez csak a kezdet sajnos… Szomorú.

  7. szalkihirmondo szerint:

    Újra lehet ide írni a fórumra! Mostantól a legújabb hozzászólás legfelül látható!

  8. Somogyi György szerint:

    Karácsonyi ajándékötlet:

    Megjelent Gáspár Álmos (a KORMORÁN hegedűművésze): A Szent Anna Tó legendája című zenealbuma. Részletek a http://www.kormoranfolk.hu weboldalon.
    Kapható a jobb zeneáruházakban, vagy ha v.kit érdekel, meg tudom hozni nagyker.áron a kiadótól.

    Üdv. S.

  9. Somogyi György szerint:

    A kezembe akadt a múzeum felújításának átadó ünnepsége.
    Megtekinthető a szokásos szalki “fotóalbumban” a http://www.fotogenia.hu weboldal GALÉRIA mappa privát-galéria oldalán. Jelszó: Szalk

    Üdvözlettel: S.

  10. Fábián Bálintné szerint:

    Nagyon örülök ennek az oldalnak, még kicsit gyakorolnom kell, de nagyon igyekszem.
    Itt szeretném megkérni az illetékeseket, hogy Szalkszentmárton hivatalos honlapja is lehetne naprakész, vagy legalábbis készebb. Tudjátok szerintem olyan viharos volt a választász előtti idő, és ha egyáltalán érdeklődünk, hogy mi is van most kis falunkban, hogy is vagyunk, akkor ezt most el kell kezdenünk. Nem négy év múlva kell ide-oda csunyálkodnunk. Mindennek tudok örülni, ami itt megjeleni. Nagyon köszönöm.
    Tudjátok: KÖSZI, KÖSZI!

  11. Somogyi György szerint:

    Köszönöm, és én is bízom benne hogy hamarosan elindul v.mi tájékoztatás.
    Addig is kiegészíteném kérdéseimet:
    Mikor lesznek a testületi ülések?

    Köszi (erről jut eszembe még mindig nem jött a KÖSZI napról beszámoló), tehát üdv.: Somogyi Gy.

  12. gr1m szerint:

    Amit tudok így pár nap leforgása után az az,hogy Kerner Erzsébet lett az alpolgármester ami a szavazatok alapján várható is volt, azt hiszem. 2 bizottság jött létre, ügyrendi és pénzügyi amelyiknél külsősként Pinczel Mártonné lett a külsős tag. Az illetményekről nem tudok semmit. Egyéb ott lefolyó témáról sem tudok semmit. Sajnos úgy látom a tájékoztatás továbbra is lappang. Legalábbis bízom benne, hogy ez lappangás. :)

  13. Somogyi György szerint:

    Ma volt az új képviselő testület alakuló ülése, amin sajnos -munkám miatt- nem tudtam részt venni.
    Hírek a már megszokott (falurádió) szóbeszéd útján már ugyan jutottak el hozzám (is), de hitelesebb lenne minden info. pl. itt, olvasható formában, v.ki résztvevő tollából.

    Pl. ami engem (is) érdekelne:
    1. Testület összetétele (alpm. személye, bizottsági tagok, külsős van-e, stb.).
    2. Pm. és a képviselők illetménye.
    3. Az első ülés intézkedései (mi volt a legelső, vagyis: mit lát az új testület legfontosabb feladatának?).
    4. Az eddigi gyakorlattól eltérően lesz-e köztájékoztatás (milyen formában), vagy marad a fórum?

    Az oldalhoz egyébként gratulálok, szívem szerint a Fotogenia fórumát átirányítanám ide (Sokkal többrétűbb, mint amilyennek a Sz.falum Szalkot terveztem, és ugyanazt a tömegtájékoztató funkciót sokkal naprakészebben tudja ellátni -és amint látták, még befejezni sem volt időm, nemhogy naprakészen üzemeltetni!).
    Kérem az üzemeltetőt, keressen ez ügyben!

    Üdvözlettel, és köszönettel: Somogyi György

  14. gr1m szerint:

    Egyre több tartalommal telítődik az oldal, látszik, hogy dolgozik vele aki csinálja. Kívánok neki sok-sok kitartást, hogy a jövőre nézve is meg maradjon ez a tendenciája.

  15. Kovács Edina szerint:

    Jónak tartom a kezdeményezést és tetszik a honlap!
    Ötletek:
    - apróhirdetések (akár fotókkal is)
    - vállalkozói/szolgáltató névjegyzék elérhetőségekkel

    Remélem sokáig fennmarad ez az oldal és sokan segíteni fogjuk az ismeretlen készítő munkáját! :)

    • szalkihirmondo szerint:

      igyekszem folyamatosan megtölteni az oldalt olyan információval amik hasznosak lehetnek bárki számára, köszönöm az ötletet mindenképp jónak tartom és megfogadom őket

  16. Weisz Boglárka szerint:

    Nagyon tetszik az ötlet: főképpen, hogy az oldal napra kész információkat tartalmaz. Érdemes lenne meghirdetni különböző fórumokon, hogy létezik.

  17. gr1m szerint:

    Sziasztok, nagyon tetszik az oldal, remélem, hogy folyamatosan frissülni is fog ez a dolog, mert jó lenne ha már lenne valami értelmes oldal, ahol mindenki mindenfélét tudna olvasni és nem kéne bejárnia az egész netet, hogy végre rátaláljon az infókra. Király az oldal csak így tovább! :)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s